A gyülekezet története
A Vác-Felsővárosi Református Egyházközség története
A kezdetek
„Lám, a Mindenható nagy kertjében mily szép a különféleség harmóniája. Így van ez az eszmék körében is. A nagy egyformaság zsibbaszt, a sokféleség küzdelemre híva fejleszti a lélek erejét. Egy fának vagyunk külön ágai, a kereszténység nagy fájának, mért haragudnék egyik ág, ha a másik virul.” (Vörös Károly, 1885)
A váci reformátusok történetének első időszaka a türelmi rendelet és az egyházközség újjáalakítása előtti korszak, amelyről kevés irat maradt ránk. A második a templomépítés óta eltelt több mint kétszáz esztendő, amelyre nézve elegendő iratanyag maradt meg úgy helyben, mint különböző levéltárakban.
Vác a XVI. században élénk gazdasági kapcsolatban állt a délnémet területekkel. A nürnbergi, augsburgi piacokra szarvasmarhát hajtottak – évente 60-70 ezer szürkemarhát – a kereskedők, visszafelé a különféle iparcikkek mellett a reformáció gondolatai is megérkeztek városunkba.
A török uralom alatt élő városban csak a Szent Mihály templom maradt a keresztyének kezén, amit a katolikusok és a lutheránusok megosztva használtak. A török összeírásokban 1546-ban Ferenc pap, 1559-ben Gergely pap szerepel. Ők valószínűleg evangélikusok lelkészek voltak. Ugyanakkor más források írnak Bogdásai Andrásról 1546-ból, mint váci felavatott lelkész, aki tanulmányait Wittenbergben végezte.
1571 körül jelenik meg Vácott a kálvini reformáció. 1579-ben Miskolczi Puha Pál a prédikátor. Ő előbb Kolozsvárott, majd Wittenbergben tanult. A XVI. század végén Váci Gergely prédikátorról tudjuk, hogy Wittenbergben és Heidelbergben tanult. 1595 előtt a városban volt egy református főiskola, akadémia, ahol teológiát és filozófiát tanítottak. 1604-05-ben Bocskai István a város összes intézményét lefoglalta és a reformátusoknak adta. Létrehozott egy esperességet is, amelyhez Vác, Kosd, Tótfalu, Oroszi, Monostor, Pócsmegyer, Fót, Szada, Veresegyház, Rákospalota, Mogyoród, Tarcsa, Kisnémedi, Gyömrő, Hartyán, Pécel, Üllő, Monor, Legénd, Tura és Mártonkáta tartozott. Ebben az időben lett (1603-14 között) a gyülekezet prédikátora Foktövi János, aki a 15 éves háború pusztításai után újjászervezte a gyülekeztet.
Almási Pál váci püspök idején megkísérelték a reformátusokat kiűzni a városból, de ez sikertelennek bizonyult, mert az elűzöttek lassanként visszaszivárogtak a városba. 1628-ban Bölcskey Pál volt a református prédikátor a városban. A XVII. században a váci püspökök ellenreformációs tevékenysége miatt a református prédikátoroknak bujdosniuk kellett. Kéry János püspök a Szent Mihály templomot 1684-ben visszafoglalta a katolikus felekezet számára. A reformátusokat ismét kitiltották a városból, akiknek egy része Tótfaluban telepedett le. A rendelkezés végrehajtása nem sikerült maradéktalanul a háborús időszaknak köszönhetően.
A XVIII. század évei
Dvornikovits Mihály püspök később szintén kiutasította a városból a református prédikátort. Kötelezte a református híveket arra, hogy a keresztelés és a temetés alkalmain kötelező jelleggel a katolikus plébános szolgálatait vegyék igénybe. Gróf Kollonich Zsigmond püspök 1712-ben adta ki a rendeletét a reformátusok kiköltözéséről. Ekkor Decsi Mihály volt a reformátusok prédikátora. Nagy részük a mai Kisvác területére költözött, kisebb részük a Naszály irtványaira, a Gyadai rétre és Tótfaluba. Kisvác 1712-70 között önálló jobbágyközség volt, saját pecséttel. 1724-től a reformátusok Tótfaluba jártak istentiszteletre, miután gróf Althann Mihály püspök megfosztotta Kisvácot a prédikátorától valamint az iskolamesterétől. 1734-ben 73 református család élt Kisvácott. Ez körülbelül 500 főt jelentett. Foglalkozásuk szerint zömük földműves, de találunk molnárokat, hajósokat, hajóvontatókat az itt élők között.
1769-ben Kisvác maga kéri az egyesülését a várossal, amit Migazzi Kristóf bíboros, püspök támogatott és 1771-ben kihirdették a két település egyesülését.
A gyülekezet megalakulása és megerősödése
II. József türelmi rendelete (1781 októbere) után templomépítési engedélyért fordultak a kisváciak, amit 1783. november 10-én megkaptak a református hívek. 1783. december 10-étől Takács Ádám lett a prédikátor, aki eleddig Rákospalotán volt lelkipásztor. Óbudáról Budai Györgyöt hívták meg a tanítónak.
Először Papp András gondnok házában tartották az istentiszteleteket, majd Kurdi Mihály telkén építettek egy deszkatemplomot. Végül 1785. december 4-én szentelték fel a mostani templomot. Homlokzati tornyos, észak-déli tájolású, egyenes záródású barokk templom. Hauszmann János váci kőművesmester építette. 1784. április 28-án volt a templom alapkövének a letétele. A szószék Regele János munkája.
1786-ban épült a parókia a későbbi iskola helyén. Ekkor adott a Helytartótanács engedélyt a harang használatára. 132 fontos harangot öntettek a kisváciak Brunner József budai harangöntő mesterrel. A vármegye azonban 1788-ban megvonta a harangozási engedélyt. Amikor a kisváciak a Helytartótanácshoz fordultak a sérelmük orvoslása végett, akkor a testület megvonta még a tanítójuk fizetését is 1794-ben.
1796-tól a gyülekezet maga fizette a tanítóját. 1793-94 között építették meg a tornyot. 1802-ben vette meg a gyülekezet az iskola épületét. 1843-ban épült fel a parókia a mostani helyén. 1878-ban avatták fel az orgonát. Az egyházközség folyamatosan gyarapodott, s 1936-ig Sződliget, Felsőgöd és Alsógöd is a váci gyülekezethez tartozott, mint fiókegyház.
A gyülekezet története a XX. század közepétől
1938-ban került Vácra Pap Béla. Amikor eleink őt választották lelkészüknek, akkor egy roppant agilis, művelt és a szolgálatnak elkötelezett lelkész érkezett a gyülekezetbe. Így vallott arról, hogyan jött Vácra: „1938. május 1-jén a Gellért-hegy oldalában szerényen meghúzódó Schweidel-utca csendjét váci szekerek csikorgása törte meg. […] minden koránkelő Schweidel-utcai lakos ezzel ébresztette álmából családját: – A váciak itt vannak, viszik a papjukat!
És vitték. Gonddal, szeretettel, büszkeséggel […] egész éjszaka bakon ültek, mégsem volt fáradt, rosszkedvű, türelmetlen senki.
Valami legyőzhetetlen életkedv […] bizakodó derű tette örökre emlékezetessé számomra ezt a reggelt …”
Négy évet volt a váci reformátusok lelkésze, ami nem túl sok idő, ám ez is elég volt arra, hogy maradandót alkosson az egyházközség számára. A gyülekezetben a megérkezésekor már két éve (!) nem volt lelkész. Az anyagi erőforrások szűkösek voltak. Pap Béla a számvetés, a helyzet felmérése után munkához látott. Már 1938-ban hozzáfogtak a gyülekezeti ház felépítéséhez, melyet a következő év nyarán felavatott az egyházkerület püspöke. Renoválták a templom külsejét, felépült a ravatalozó. Ám az építkezés nem csak külsőségekben nyilvánult meg, hanem a benső is épült. A református iskolából az új tantestületnek köszönhetően a környék legjobb iskolája lett rövid idő alatt. A Nőszövetség tovább folytatta a korábban megkezdett munkáját: szervezte a heti bibliaórákat, a betegek látogatását, az ünnepélyek rendezését. Az ifjúsági munkát és a vasárnapi iskolát a gyülekezet segédlelkésze fogta össze. Kiválóan működött a gyülekezet Szenczi Molnár Albert nevét viselő énekkara. Megszervezte újra a városi börtönben a fogvatartottak lelki gondozását.
A lelkipásztori szolgálatról és felelősségről így írt és gondolkodott:
„Az igazi református lelkipásztor […] benne él ebben a világban, testvérének érez minden rábízott lelket, de nincs az a hatalom, hízelkedés vagy fenyegetés, amely Isten Ígéjének a szolgálatától visszatarthatná. Méltóságát és tekintélyét […] a szolgálat munkája adja.”
1942-ben Karcagra ment szolgálni. Őt Hörömpő Gergely követte a lelkipásztori szolgálatban egészen 1980-ig. 1944-től súlyos betegségéig Csuka István volt a missziós lelkész. Hörömpő Gergely történelmileg nehéz időszakban állt a gyülekezet élén. 1944-ben a templomtornyot találat érte, illetve a két kisebb harangot elvitték a második világháborúban. A templomot 1945-ben sikerült renoválni és a harangokat újraöntetni.
1980-tól Csuka Tamás volt a lelkész, a felesége a segédlelkész. 1982-84 között a copf stílusban épült műemléki parókiát lebontották és az eredeti homlokzat visszaállításával újat építettek.
A református kultúrházat nem államosították az ötvenes években, de a városi tanács utalta ki különböző szerveknek. Használta a fegyház, volt benne kocsma, mozi, általános iskolai tornaterem és úttörőház, végül a Váci Hajó SE kajak-kenu szakosztálya (már bérelte) 1971-től a legutóbbi évekig.
Az 1950-es és 60-as években Dr. Enyedy Andor nyugalmazott tiszáninneni püspök Mártírok útján fekvő házában gyűltek össze az alsóvárosi reformátusok. A rendszerváltás után, 1997-ben a Váci Református Egyházközség megkapta az Ősz utcában levő egykori Fotómúzeum épületét, ahol missziói gyülekezet működött. 1998-ban szentelte fel az itteni imaházat Dr. Hegedűs Loránt akkori dunamelléki püspök. Ez a közösség 1999. április 27-ig működött a Váci Református Egyházközség irányítása alatt. Ezután kettéváltak a váci reformátusok. A Vác-Felsővárosi Református Egyházközségre, ami maradt a Dózsa György úton illetve a Vác-Alsóvárosi Református Missziói Egyházközségre, ami az Ősz utcában működik.
A Vác-Felsővárosi Református Egyházközség napjainkban
2000-től tizenkét éven át Fónagy Miklós, az Északpesti Református Egyházmegye esperese vezette a gyülekezetet. Ezt követően egy közel kétévnyi lelkipásztor nélküli időszak következett a gyülekezet életében.
2014. január 15-től Dr. Borsi Attila János az egyházközség megválasztott lelkipásztora. A gyülekezet élete sok ponton megújult. Működik Asszonykör, számos kiránduláson vett részt a gyülekezet. Egyre több fiatal vesz részt a gyülekezet életében. 2017 szeptemberétől beosztott lelkészként szolgál a gyülekezetünkben Dr. Borsiné Kusztos Ildikó.
Az egyházközségünk fenntartásában működött 2012 szeptemberétől 2017 augusztusáig a Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola.
A gyülekezet prédikátorai:
1783-1787 Takács Ádám
1787-1795 Török István
1795-1807 Rácz István
1807-1812 Környei István
1812-1818 Szilvási Gábor
1818-1849 Kalós Mózes
1849-1877 Együd István
1877-1901 Vörös Károly
1901-1905 Szeles József
1905-1913 Fábián János
1913-1938 Sáfár Béla
1938-1942 Pap Béla
1942-1980 Hörömpő Gergely
1980-2000 Csuka Tamás
2000-2012 Fónagy Miklós
2014- Dr. Borsi Attila János
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” (Jn 15,5)
Felhasznált irodalom:
Hörömpő Zsolt: A váci református egyház története és iratai, Vác, 1998, kézirat
Jakus Lajos: Reformáció-ellenreformáció kora Vác és környékén, Vác, 1979, kézirat
Váci Levéltári Füzetek Limes I., Vác, 2009