Adventi gyertyagyújtás

Kedves Gyülekezet!

A mai este, a városi adventi gyertyagyújtáson egyházközségünk lelkipásztora, Dr. Borsi Attila szolgált igehirdetéssel. A gyertyagyújtás egy énekkel kezdődött.

A lelki útravaló alapja János apostol első levelének első fejezetéből az első négy vers volt:

“Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.”

Az alkalom végén gyújtotta meg lelkipásztorunk a koszorún a harmadik gyertyát.

Áldás, békesség!