Adventi gyertyagyújtás

Kedves Gyülekezet! A mai este, a városi adventi gyertyagyújtáson egyházközségünk lelkipásztora, Dr. Borsi Attila szolgált igehirdetéssel. A gyertyagyújtás egy énekkel kezdődött. A lelki útravaló alapja János apostol első levelének első fejezetéből az első négy vers volt: “Ami kezdettől fogva volt, amit...

Presbiterek búcsúztatása

Kedves Gyülekezet! A mai istentiszteleten köszöntük meg a leköszönő presbitereink és tanácsosaink gyülekezetért végzett szolgálatát. Az istentisztelet második felében a vasárnapi iskolásaink köszöntötték énekszóval és általuk készítette ajándékkal presbitereinket. Ezt követően egyházközségünk lelkipásztora személyes emlékei felidézésével köszöntötte őket, és köszönte meg...

Adventi gyertyagyújtás

Kedves Gyülekezet! A mai este a deákvári Kresz parkban advent alkalmából gyújtották meg a második gyertyát az adventi koszorún. Ebből az alkalomból egyházközségünk lelkipásztora, Dr. Borsi Attila osztotta meg a gondolatait a jelenlevőkkel. Az alkalmon először a szervezők köszöntötték a megjelenteket,...

Zenés istentisztelet

Kedves Gyülekezet! Advent második vasárnapján különleges istentiszteleten vehettek részt a jelenlevők. A Bocskai István Református Oktatási Központ tagintézménye, az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium két tanára és egy diákja kísérte hangszereivel az istentisztelet közös éneklését. Varga István igazgatóhelyettes úr klarinéton, Miskei...